A természet és állat barátaink által lenyűgözve, 7/8 rész

Nos, ez a harc a pozitív és a negatív között nem olyan, mint egy birkózószínpad vagy egy bokszaréna. Belső spirituális erővel, tudással, bölcsességgel, valamint az emberiség és minden lény iránti együttérzéssel harcolunk. Ez a célunk a harccal. Nem csak szórakozásból, hírnévért, szeretetért vagy tiszteletért harcolunk. Ahogy öregszem, bölcsebbnek érzem magam; még mélyebben érzek a szívem mélyén, és még elszántabban harcolok az igazságért, valamint azért, hogy megmentsem a lelkeket a poklokban és bármely más alsóbb világban való szenvedéstől. És ez a motiváció folyamatosan előre és felfelé hajt engem. […]

Látod, itt nem a fizikai erőről beszélünk. A spirituális erőről beszélünk, arról az erőről, amely ISTENségből, a Teremtés Forrásából, a Szeretet, az Élet és a nemes cél érdekében tett minden feltétel nélküli áldozat Forrásából származik, hogy megmentsük a szelídeket, a gyengéket és a tudatlanokat. Ők ISTEN Szeretetével és Bölcses- ségével születtek, de bekötötték a szemüket, megkötözték a kezüket és a lábukat, miközben a tengerbe dobták őket, hogy ússzanak. Képzeld el, mennyivel tehetetle- nebb lehet bármely lény.” Szóval még ha haldoklom is, vagy öregebb leszek, mint most, akkor is tovább fogok küzdeni értük, és győzni fogok. Így érzek most.

Régebben én is feltettem ISTENNEK egy ilyen kérdést: Megkérdeztem ISTENT: „Miért tudatsz velem mostanában sokkal többet, mint fiatalabb koromban? Miért nem tudattad velem fiatalabb koromban, hogy sokkal jobb munkát végezhessek?” Tudjátok, mit felelt nekem ISTEN? Azt mondta: „Most érett vagy. Mint egy érett gyümölcs. Sokkal fiatalabban még savanyú, ehetetlen, sőt akár haszontalan gyümölcs lettél volna. Most megértél. Jó vagy. Most még több erő halmozódott fel Benned. Több Bölcsesség megérett Benned most – több bátorság, több elszántság, hogy végezd a munkádat, minden veszély, akadály, minden kényelmetlenség ellenére, amikkel szembesülsz. Talán az idősödő tested miatt sem érzed Magad olyan jól, mint korábban. De több erőd van, mert ez olyan, mint az üzleti élet. Minél régebb óta vezetsz üzletet, annál többet keresel, annál nagyobb vagyont halmozol fel, ha bölcs, jó és sikeres vagy. Fiatalon ezt nem tudod egyszerre elérni, vagy rövid idő alatt. Mert minél több időd van, annál nagyobb vagyont gyűjthetsz. Ugyanígy, minél tovább maradsz a bolygón, annál több lénnyel alakíthatsz ki kapcsolatot, és annál többet hozol le a spirituális erődből és legyőzhetetlen hatalmadból. Ezért tudatok Veled annyi mindent most, nem pedig fiatalabb korodban. Akkor nem volt itt az ideje. Most van.”

Ezt valóban megértettem. Hálát adok ISTENnek, amiért mindig tanít engem, csendben vagy nyíltan, feltétel nélkül szeretve, és életem minden nanoszekundumában védelmez. ISTENtől és saját spirituális bankomból merítek erőt állandóan, a Mennyekből a Földre. Időbe telik. Nem a Mennyekben vagyunk. Ezért még ha minden erőmet össze is akarom gyűjteni, ahhoz idő kell. Mindig csak egy-egy részt lehet lehívni – a teljes spirituális erőt nem lehet egyszerre kivenni. Ez nem lehetséges a Világegyetem e rendszerében. A fizikai testem sem volna képes elviselni azt a hatalmas, hihetetlen mennyiségű spirituális erőt, amely Felsőbb Énemből és ISTEN Áldásából árad belém. Mindezt valóban megértettem, és nem volt több kérdésem ISTENHEZ.

„És te? Mit gondolsz? Mit gondolsz, Di? Elmondanád? Hallgatlak, Di kisasszony. Hallgatlak, gyönyörű Di kisasszony. Gondold át, aztán mondd el. Igen?” „Közeleg a világbéke, Te pedig az emberek Hőse leszel, és tisztelni fognak.” „Nos, köszönöm. Köszönöm a bókot, Di kisasszony, és/vagy ez talán jóslat? Ez egy jóslat? Igen? Köszönöm, köszönöm. Ezt már sokszor, újra és újra hallottam, még MAGÁTÓL a Leghatalmasabb ISTENÜNKTŐL, MAPÁTÓL, Szülőmtől, közös és egyetlen Szülőnktől is. De sosem érzek sokat erről.

Már attól is mérhetetlenül boldog lennék, ha végre valóban eljönne a béke, és megszabadítana minden embert és lényt az ehhez fűződő fájdalomtól, a kimondhatatlan szenvedéstől, valamint a pokolban várható további szenvedéstől, ha nem hagynak fel a háborúval. De abban nem vagyok biztos, hogy majd tisztelnek és hős címet kapok. Tudja, miért? Mert nem mindenki tud arról, amit teszek. Beszélhetek erről-arról, és a békéről, amit teszek érte, de ugyan miért hinnének nekem? Már azért is hálát adnék ISTENNEK, ha nem rágalmaznak, bírálnak és vádolnak meg alaptalanul azzal, hogy hazudok. De még ha ezt teszik is, akkor is küzdök értük, mert nem bírom elviselni, hogy a pokolban szenvedjenek. Tudom, milyen az.

Sokan a halálközeli állapotban lejutottak a pokolba, majd visszatértek, és számos borzalomról számoltak be. A pokol valóban létezik. Még az úgynevezett tanítványaim is elkísértek a pokolba, hogy megmentsék például barátaikat, rokonaikat vagy családtagjaikat. De néha egyedül lementek, én pedig a spirituális, nem a fizikai világban egyfajta különleges belépőt adtam nekik – hogy biztonságban lemehessenek, és megmenthessék előző vagy jelenlegi életükből származó barátaikat és családtagjaikat, még akkor is, ha új megtestesülésük eltérő külseje, valamint más rokonaik, barátaik és családjuk miatt nem emlékeznek rájuk. Néhányan emlékeznek, mások nem, mert túlságosan megégtek a pokolban. Teljesen kiégtek, alig emlékeznek valamire. Pedig ez még az enyhébb poklokban történt. Képzeljétek el a súlyosabb poklokat, ahol éjjel-nappal szüntelen a büntetés. Ott még gondolkodni sem tudnak. Nem emlékeznek ISTENre, nem emlékeznek az Úr Jézusra, nem emlékeznek egyetlen Buddha Nevére sem.

Drága, Legkönyörületesebb Mester, hétéves vagyok. 2024. szeptember 7-én délután, meditáció közben a következő belső látomásom volt: a Mennyben jártam, és a Mester arra kért, hogy menjek le a pokolba embereket menteni. A Mester a kereszttel rajzolt egy kört; ekkor megjelent egy lótuszlépcső, amelyen leereszkedtem, és beléptem a „Rovarzápor Pokolba” (ahol méhek, szúnyogok, legyek és termeszek vannak; ezek a rovarok felfalják a börtönben az emberek húsát, megisszák a vérüket, és még a csontjaikat is elfogyasztják).

Ezután egy másik börtönbe, az „Éleskaromzápor Poklába” mentem, ahol esőként hullott az állatok megszámlálhatatlan éles karma. Lyukakat vájtak az emberek testébe, akik emiatt véreztek, szenvedtek, majd meghaltak. Ezután az „Elefántcsont- és Bivalyszarv-zápor Poklába” mentem. Az égből szüntelenül hegyes szarvak hullottak, és átdöfték az emberek testét. Az emberek fájdalmukban sikoltoztak, a büntetések pedig újra és újra megismétlődtek. Ezután a „Vaskígyózápor Poklába” mentem. A vaskígyók átfúrták magukat az emberek testén, majd az ujjbegyükön át előbújtak, és az orrukba, fülükbe másztak, leírhatatlan fájdalmat okozva. Ezután a „Kard- és Pengezápor Poklába” mentem. Azok, akik a Földön gonosz tetteket követnek el, úgymint állat-személyeket ölnek, majd olajban vagy nyárson megsütik őket, a pokolban ugyanígy bűnhődnek. És még számtalan más pokol létezik.

Ekkor elővettem a lótuszzsákot, amelyet a Mester még a pokolba való leereszkedésem előtt adott nekem. A pokol minden lakóját a zsákba gyűjtöttem; olyan sokan voltak, hogy a zsák óriásira nőtt. Ezután felrepültem, és átadtam a Mesternek. Láttam, amint a zsákból kijött emberek letérdeltek a Mester előtt, megbánták bűneiket, és megígérték, hogy többé nem esznek állat-személyek húsából. Megígérték, hogy vegánok lesznek, spirituálisan gyakorolnak és jó cselekedeteket tesznek. A Mester ekkor csodát tett: sok új testet teremtett, amelyekbe beléphetett a lelkük, majd visszaküldte őket a Földre, hogy spirituális gyakorlást folytassanak.

Könyörgöm mindenkinek, sürgősen térjen át a vegán étrendre, és folytasson spirituális gyakorlást. Már sokszor leereszkedtem a pokolba; megszámlálhatatlanul sok pokol létezik. Nem csak ti vagytok a pokolban; családtagjaitok és szeretteitek is odalent vannak. Kérlek titeket, könyörgöm, ne egyétek többé állat barátainkat. ŐK IS NÉPEK, NEM ÉLELEM. Hữu Nghĩa tanítvány Âu Lạcból (Vietnam)

Stb…

Még ebben az életben is, az emberek még élnek, alig gondolnak ISTENre, Buddhára, az Úr Jézusra, a Szentekre és a Bölcsekre. Ebben az életben, már nem szeretem ezt a világot, hogy mindenért szenvedéssel kell fizetni.

És te, Di kisasszony, láttad már valaha a poklot? Kisasszony vagy asszony? Kisasszony, igen, fiatal és szép. Hm? Igen. Bárcsak én is olyan fiatal és gyönyörű lehetnék, mint te. De igazából nem bánom. Nem sokat törődöm a külsőmmel. Ezért magammal sem foglalkozom túl sokat, csak a minimumot. Jártál már a pokolban? Nem, hála ISTENnek. De tudod, milyen a pokol? Igen? Honnan tudod? Ó, mert belső látásoddal látod. Nahát! Mélyen belelátsz. Bizonyára sokat gyakoroltál spirituálisan egy korábbi életedben vagy ebben az életedben is, igaz? Ó, igen? Jó neked.

Milyen a pokol? Elmondanád, milyennek láttad? Borzalmas? Hát persze! Én megmondtam. Ezért dolgozom olyan keményen. Még ha szerinted túl öreg is vagyok már, mit számít a kor, hogy öreg, vagy fiatal vagy, ha el tudod végezni a munkádat? Az számít, igaz? Di kisasszony, nagyon érdekes lény vagy. Igazán örülök, hogy ismerlek. Ma alaposan megleptél, mert nem tudtam, hogy egy szentjánosbogár ilyen érthetően, bölcsen és tökéletes angolsággal tud beszélni.

Photo Caption: „A közelgő érés évszakával dicsőítve”

Kép letöltése